Amikor pizzásdobozzal az ölünkben elterülünk a kanapén, és arra gondolunk, hogy inkább megnézünk egy sorozatot, és kihagyjuk a héten az edzést, akkor jusson eszünkbe: szervezetünk piszkosul mérges lesz ránk. Lehet, hogy nem a hétvégén durcizik be, lehet, hogy nem is idén, de hogy egyszer megbosszúlja magát minden hibánk, arra nyugodtan fogadhatunk.
Az emberek egy része persze rájön, hogy ez az út nem járható, és elindul egy új úton; mások hosszú külső ráhatás után a szeretteik érdekében és nyomására változnak meg. Azoknak pedig, akik még mindig a kifogásokat keresik, egy nagyon, nagyon rossz hírrel kell szolgálnunk: eddigi kutatások alapján úgy tűnik, hogy a fizikai inaktivitással/aktivitással úgynevezett epigenetikai változások jönnek létre a szervezetben, melyek bizonyos százalékban örökölhetők is.
Igen, ez azt jelenti, hogy a lustaságunk levét nemcsak mi, hanem utódaink is megisszák.
Növesszünk sörhasat, vagy engedjünk utat a testünket sanyargató zsírrétegnek, és máris rossz pontot szereztünk mint jövendő szülő. Persze, aggódni nem kell, hogy a gyámhatóság ezért előre megfoszt minden apai vagy anyai jogunktól, de legtöbbünket igenis érdekli, hogy sok más mellett ily módon is felelősek vagyunk utódainkért.
Maga a megfigyelés, mely szerint az ember a saját életmódjával hatással van a leszármazottakra, már az 1800-as évek elején felmerült, amikor is Jean-Baptiste Lamarck leírta, hogy az élőlények továbbörökíthetik egyedi életük során szerzett tulajdonságaikat az utódoknak.
Ez, kérem szépen, evolúció, de minimum fejlődés. Néha rossz, néha jó irányba.
Az epigenetikus öröklődés molekuláris alapjait az elmúlt évtizedekben sok élőlényen tanulmányozták. Bár az ember még nem került sorra, azt sikerült kideríteni, hogy a változások kellő pontossággal és gyakorisággal öröklődnek át egyik sejtről a másikra, sőt, néha egyik szervezetről a másikra is.
Az epigenetikával az elmúlt években több ezer tudományos közlemény és számtalan konferencia foglalkozott, az egyik legfontosabb kutatási eredményt végül a John Hopkins Egyetem Orvosi Karának Epigenetikai Központja publikálta. A kutatók önkéntesek genetikai örökítőanyagának mintázatát vizsgálták.
Mivel az alapfeltevés szerint a környezeti hatások, illetve az öregedés hatására mennek végbe az epigenetikai változások, az egyéni génmintázatnak módosulnia kell az évek folyamán. Ezért a tudósok először ugyanazokat az egyéneket vizsgálták meghatározott időközönként, és a vizsgált alanyok körülbelül harmadánál tapasztaltak változást a DNS módosulásában. Ezzel pedig sikeresen bizonyították, hogy az epigenetikus mintázat változik az életkorral.
A kutatócsoport a mintázatok átörökítését is vizsgálta, és hasonlóan az előző vizsgálatokhoz, itt is kimutatták a génmintázat időbeli változását, ráadásul a változások iránya a családtagok között azonos irányú volt.
A kutatók által közölt tanulmány szerint bebizonyosodott, hogy az epigenetikus változások öröklődnek.
Következtetésként tehát elmondható, hogy sok más mellett az életmód is jelentősen befolyásolja az életminőséget, valamint meghatározója lehet különböző betegségek kialakulásának, vagy éppen a hosszú, egészséges életnek generációkon keresztül.
